A köddé válás pszichés hatásai

Sokféleképpen le lehet zárni egy kapcsolatot. Az elválás lehet viharos, elnyújtott, határokat tiszteletben tartó korrekt megbeszélős verzió, de sajnos előfordul, amikor egyszerűen mindenféle előjel és magyarázat nélkül szívódik fel a társ, vagyis ghostingol.

A köddé válás azért tűnik látszólag könnyebb megoldásnak, mert nincs vita, feszültség, nincsenek számonkérő kérdések, sértegetések és a másik érzelmeivel, lelkiállapotával, jövőjével sem kell foglalkozni.

Hosszútávon azonban az eltűnéses stratégiának is vannak következményei a felek érzelmi, lelki, mentális állapotát és viselkedését érintően. Az elkövető tovább viszi az elkerülő mintát, így az elvarratlan szálak, a fel nem oldott sérelmek idővel visszaütnek és később ő találhatja magát egy hasonló helyzetben. Az elhagyott fél önbecsülése pedig gyakran megtépázódik, hiszen ha nincs magyarázat, akkor hajlamos lesz önmagát hibáztatni a történtekért, ami agyaláshoz, szorongáshoz vezet és megnehezíti a továbblépést.

Ha nem valami extrém helyzetből való menekülésről van szó, a felszívódás mindig arról a személyről szól, aki megteszi. Az ő hiányosságait, gyengeségét, konfliktuskerülését, elköteleződéstől vagy intimitástól való félelmét tükrözi, ezért az elszenvedő félnek semmiképp sem szabad önmagát marcangolnia a történtekért. Ha nincs mód a tisztázásra, akkor fontos, hogy akár szakember segítségével tudatosan zárja le magában a kapcsolatot és foglalkozzon önértékelésének javításával, egészséges énképének stabilizálásával.

Ha támogatásra van szükséged a témában, jelentkezz be hozzám és segítek! 🤗

Szeretettel
Rózsa Judit
0620 4688712
www.rozsajudit.hu

2026.03.09.

Blog

A hála ereje 🫶

A hétköznapi rohanás és a különféle kihívásokkal való megküzdés gyakran elvonhatja a figyelmed arról, ami valójában jól működik az életedben. A hála gyakorlása egy hasznos

Tovább olvasom »
Blog

Kérj segítséget! 🙏

Amikor igyekszel megérteni, hogy mi miért történik az életedben, dolgozol azon, hogy a múlt tapasztalatait belső erőforrássá formáld, de mégsem tapasztalod a sikert, érdemes külső

Tovább olvasom »
Blog

Később megérted…

Lehet, hogy ma még nem érted, miért történt mindaz, amin keresztülmentél. Lehet, hogy ma még nem látod a fájdalmas események pozitív hozadékát. Lehet, hogy ma

Tovább olvasom »

Online tanfolyam megrendelése