Nyári napforduló ☀️

Június 21. a nyári napforduló, csillagászati értelemben a nyár kezdete és egyben a fény ünnepe is. 🏝

A fény azt tanítja, hogy bármilyen sötétség is vesz téged körül, bármilyen nehéz helyzetben vagy, mindig van kiút, mert a fény legyőzi a sötétséget.

A nyári napforduló energiái lehetőséget adnak eddigi korlátaid meghaladására és a magasabb szintre lépésre.
Ezen a napon lelked mélyéről kaphatsz üzenetet konkrét ötletek, sugallatok formájában aktuális problémáid megoldása és céljaid elérése kapcsán.

Felismerheted, hogy mit kell elengedned, min érdemes változtatnod és mi az a következő lépés, amit szükséges megtenned a siker érdekében, azaz hogy szebbé, harmonikusabbá tudd tenni életedet. 💖

A mai napon elhangzott kívánságok nagyobb erővel valósulnak meg, ezért érdemes hittel, meggyőződéssel arra összpontosítanod és konkrétan elképzelned, amit valóban szeretnél elérni! 🙏

Ma bármi megtörténhet! 😊

Ha támogatásra van szükséged lelked üzeneteinek megfejtésében és céljaid megvalósításában, jelentkezz be hozzám bátran és segítek! ☎️

Csodás napot kívánok! 🤗

Szeretettel
Rózsa Judit
0620 4688712
www.rozsajudit.hu

2022.06.21.

Blog

Kávézz velem! ☕

Ha már a KÁVÉ világnapja van, adj magadnak egy kis énidőt és jelentkezz be hozzám segítő beszélgetésre vagy egy feltöltődést adó meditációs programra! Ha elakadtál

Tovább olvasom »
Blog

Bízz a folyamatban!

A valódi változáshoz cselekvés, bizalom és türelem kell. Amivé átalakulsz, az még ismeretlen, ezért érthető, ha először bizonytalanságot érzel. Mégis bíznod kell benne, hogy a

Tovább olvasom »
Blog

9 : 9 : 9

A mai dátumból eredően a 9-es szám háromszoros erővel jelenik meg, ami testi, lelki, érzelmi és szellemi szinten is érezteti hatását, annak érdekében, hogy sorsod

Tovább olvasom »

Online tanfolyam megrendelése