Önmagunk elfogadása a kiegyensúlyozott élet alapja

Nyáron talán még fontosabbá válik a téma, hiszen a lengébb ruhák kevesebbet takarnak, így felerősödhetnek bennünk a külsőnkre vonatkozó negatív gondolatok, önostorozó mondatok, amelyek hatással lehetnek önértékelésünkre, viselkedésünkre és érzelmi egyensúlyunkra is.

Rita néhány héttel ezelőtt úgy gondolta, hogy ideje foglalkozni a témával. Ennek érdekében a konzultáción feltártuk önmaga el nem fogadásának kiváltó okait, átkereteztük a meglévő hitrendszert és egy önelfogadást támogató meditációs gyakorlattal a tudatalattiba is beépítettük az új, szeretetteljes hozzáállást.

Íme visszajelzése:
„Kedves Judit! Nagyon-nagyon köszönöm neked a múltkori alkalmunkat! 🙏😊
Képzeld, sokkal szívesebben nézek azóta tükörbe, és úgy, ahogy mondtad a meditáció alatt, jobban meglátom magamban azt, ami tetszik és jobban elfogadom azt, ami nem tetszik!

Egyik nap már odáig jutottam, ahogy álltam a tükör előtt, hogy óh simán bevállalnék egy kétrészes fürdőruhás megjelenést is! Ez azért óriási szó, mert kb. 30 éve egyáltalán nem merek mások közé fürdőruhában menni, és amikor mentem is valamikor nagyon régen akkor sem voltam teljesen felszabadult. Persze, ez utóbbival nyilván nem mondok újat neked.

Nem tudom, hogy ez mennyire lesz tartós vagy mennyire mély változás, (meg nem is biztos, hogy feltétlenül egy kétrészes fürdőruhát kellene bevállalnom 😄), de ez tényleg így van, így érzem.”
🫶💙☀️

Ha támogatásra van szükséged önmagad elfogadásában, önértékelésed javításában, önbizalmad erősítésében, jelentkezz be hozzám és segítek! 🤗

Szeretettel
Rózsa Judit
0620 4688712
www.rozsajudit.hu

2025.07.04.

Blog

A hála ereje 🫶

A hétköznapi rohanás és a különféle kihívásokkal való megküzdés gyakran elvonhatja a figyelmed arról, ami valójában jól működik az életedben. A hála gyakorlása egy hasznos

Tovább olvasom »
Blog

Kérj segítséget! 🙏

Amikor igyekszel megérteni, hogy mi miért történik az életedben, dolgozol azon, hogy a múlt tapasztalatait belső erőforrássá formáld, de mégsem tapasztalod a sikert, érdemes külső

Tovább olvasom »
Blog

Később megérted…

Lehet, hogy ma még nem érted, miért történt mindaz, amin keresztülmentél. Lehet, hogy ma még nem látod a fájdalmas események pozitív hozadékát. Lehet, hogy ma

Tovább olvasom »

Online tanfolyam megrendelése