Ugyanakkor születtünk, mégis mások vagyunk!

Attól, hogy két ember ugyanazon a napon, sőt ugyanabban a percben születik, jellemükben, viselkedésükben teljesen eltérő vonásokkal rendelkezhetnek. Ez még az egypetéjű ikreknél is igaz lehet, akik külsőleg szinte tükörképei egymásnak, tulajdonságaikban azonban nem teljesen azonosak, sőt gyakran eltérő személyiségűek.

Élénken él bennem az az emlék, amikor a főiskolán a pszichológia professzorom az ikrek lélektanáról tartott előadást. Amikor a különbözőségeket és a hasonlóságokat elemezte, szégyenlősen elmosolyodott és megjegyezte, hogy „Fiatalabb koromban volt szerencsém egy ikerpár mindkét tagját behatóan megismernem.” Erre felállva tapsoltuk meg elkötelezettségét pszichológiai ismeretei elmélyítéséért, ugyanakkor pontosan értettük, hogy mire gondolt és ő is értette, hogy értjük. 😊

Viccet félretéve, nem érdemes általánosítani vagy a magazinok néhány soros horoszkópelemzéseiből messzemenő következtéseket levonni.

Ha igazán mélyen szeretnénk önmagunkat vagy a hozzánk közelállók személyiségét megismerni, akkor egy komplex személyiségelemzés lehet a segítségünkre, ami nem csak a születési dátumot, hanem a név energiáit is figyelembe veszi.

Ha kíváncsi vagy
❣️milyen erősségekkel, gyengeségekkel, rejtett képességekkel rendelkezel,
❣️milyen fizikai, érzelmi, szellemi tulajdonságokkal születtél,
❣️mire érdemes hangsúlyt fektetned,
❣️mit érdemes elkerülnöd,
❣️mik a fejlesztendő területeid,
❣️mennyi az ideális alvásmennyiség számodra,
❣️mennyire vagy terhelhető a munkában,
❣️mekkora az érzelmi tűrőképességed,
❣️mivel tudod a leghatékonyabban kezelni a stresszt,
❣️milyen betegséghajlamaid vannak,
❣️mi segíthet kapcsolatod harmonikus működésében,

akkor kérj tőlem komplex személyiségelemzést! 📕

Jelentkezés itt: https://rozsajudit.hu/kapcsolat/

Szeretettel
Rózsa Judit
0620 4688712
www.rozsajudit.hu

2024.05.17.

Blog

Vedd vissza az erődet!

Amikor félsz valamitől, a testedben különféle kémiai reakciók indulnak be, így teljesen valóságosnak tűnik az, amit átélsz. Normál esetben a félelem egy vészjelzés, ami arra

Tovább olvasom »
Blog

226 : 226

Ahogy korábban többször megírtam, a numerológiában a számok sajátos rezgéseket és jelentéseket hordoznak és ha duplán jelennek meg, érdemes figyelni az általuk közvetített üzenetekre. A

Tovább olvasom »
Blog

Próbáld újra!

Nem jelent kudarcot, ha eddig még nem érted el, amit VALAMILYEN módon elterveztél és az úgy, ABBAN a formában nem sikerült. Épp ezért nem szabad

Tovább olvasom »

Online tanfolyam megrendelése