Keresd a jót és úgy változtass! 🌹

Amikor már hosszú ideje nem érzed jól magad egy helyzetben, akkor felmerülhet benned a változtatás gondolata, a cselekvéshez szükséges lendület viszont nem mindig érkezik meg. A változással járó új szituáció mindig kockázatot rejt, hiszen ismeretlen és ami ismeretlen, az félelmet kelt. Ezért könnyebb benne maradni a régiben, mert az kiszámítható, még akkor is, ha szenvedsz […]

Mersz élni a kínálkozó lehetőségekkel?

Ha te is azok közé tartozol, akik szeretik megtervezni a napjaikat és előre legyártott forgatókönyvek szerint működtetni az életüket, akkor időnként neked is számolnod kell a váratlannal. Bármikor jöhet olyan fordulat, ami miatt változtatnod kell a terveiden. Ha elég rugalmas vagy, akkor ez könnyen megy számodra, más esetben viszont csalódások érhetnek. Ha nem a megváltozott […]

Van újévi fogadalmad?

Az újévi fogadalmak eredete több mint 4000 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Az ősi babiloni birodalomban ünnepelték először az új év beköszöntét és tettek ígéretet isteneiknek, azaz megfogadták, hogy egész évben igyekeznek a kedvükben járni. Ez a szokás azóta is fennmaradt és általában a szilveszteri pezsgőbontás után hangzanak el a különféle kívánságok, elhatározások, melyek betartásához való […]

Milyen energiákra számíthatsz 2024-ben?

2024 az ÖNÉRVÉNYESÍTÉS, az ÁTALAKULÁS, a kiteljesedés és a család időszaka lesz. A benned lakozó bizonyítási vágy és az új dolgok iránti igény fellobbanhat és olyan helyzetekbe kerülhetsz, ahol szükséged lehet a kitartásodra, bátorságodra és igazságérzetedre. Ha ezt a lendületet jól használod, akkor életed minősége javulhat, BŐSÉGET teremthetsz magadnak, ellenkező esetben viszont komoly rombolásoknak lehetsz […]

Téli napforduló ⭐️

A téli napforduló idén december 22-ére esik, amivel kezdetét veszi a csillagászati tél időszaka. Ez a nap mindig különleges, hiszen a fény győzelmét és egy új ciklus kezdetét jelenti. Előfordulhat, hogy kicsit érzékenyebb vagy türelmetlenebb leszel, felszínre törhetnek rég elfojtott érzéseid, melyek abban segítenek, hogy megtisztulj minden lehúzó energiától, mérgező kapcsolattól, romboló függőségtől és figyelmedet […]

12:12

Az ismétlődő számok általában fontos információt rejtenek vagy valamire fel akarják hívni a figyelmet. A mai dátumból eredő dupla 12-es szám erős rezgéssel rendelkezik, hiszen felnagyítja az 1-es és a 2-es szám jelentését. Míg az 1-es szám a teremtést, önmegvalósítást, új kezdetet szimbolizálja, a 2-es szám az egyensúlyt, a harmóniát, az együttműködést és a kapcsolatokat […]

Bizalmi légkör nálam

Minden segítői tevékenységben fontos a bizalmi légkör megteremtése, melynek következtében az ügyfél könnyebben megnyílik és csökken a folyamattal szembeni ellenállása. Épp ezért én mindig nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy képes legyek ráhangolódni a segítséget kérő személy érzéseire és arra, hogy minél pontosabban megértsem a problémáját, ami alapján a megoldások felé vezető út is tisztább lesz. […]

Ma van a KEDVESSÉG világnapja! 🤲

„Ha valakiben felfedezel egy számodra kedves dolgot, sose felejtsd el közölni vele azt! Számodra nem kerül semmibe, neki azonban bearanyozza a pillanatot.” (Medek Tamás) 🥰❤️🎁 A másokkal való kedvesség mellett ne felejts el magaddal is kedvesnek lenni. 😇 Hogy mit jelent ez? Íme néhány példa: ❌ Nem illeted magad negatív jelzőkkel! ❌ Nem bünteted magad […]

11:11

Biztos veled is előfordult már a telefonod, az órád kijelzőjére vagy a számítógéped monitorára pillantva, hogy épp 11 óra 11 percet mutatott, miközben valami különlegeset éreztél. A dupla 11-es szám mesterszám a numerológiában, erős rezgéssel rendelkezik és mindig valamiféle megújulást, új kezdetet jelent. Az univerzum ebben a formában üzen neked, hogy jó úton jársz azzal […]

Hamburger technika 🍔

Nincs olyan kapcsolat, ahol időnként ne lennének nézeteltérések vagy vitás helyzetek. Nem mindegy azonban, hogy hogyan kezeled az ebből adódó konfliktusokat. Az elkerülés, a játszmák, a másik sértegetése nagyon ritkán vezet eredményre, ezért ha valódi megoldást szeretnél, célszerű olyan módszert választanod, ahol nyíltan kifejezheted érzéseidet és egyet nem értésedet esélyt adva ezzel, hogy a másik […]

Online tanfolyam megrendelése